udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Ionita, Stefan

2001. december 1.

A magyar történelmi egyházak szervezésében nemzetközi értekezletre került sor Kolozsváron, az Unitárius Egyház székházának dísztermében, a kommunizmus idején jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanok tárgyában. Az értekezlet nov. 30-án folytatódott, az előző napi egyházi képviselők beszámolója, valamint a román kormány álláspontja után, melyet Stefan Ionita, a vallásügyi államtitkárság főigazgatója közvetített. Az értekezleten részt vett Bartal Árpád felvidéki premontrei apát, aki hangsúlyozta, hogy a szlovák álláspontot illetően ő sem tud pozitív modellről beszámolni a magyar egyházi javak visszaszolgáltatásával kapcsolatban. Ugyancsak jelen volt az értekezleten dr. Schanda Balázs a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főosztályvezetője. Szilágyi Zsolt képviselő hozzászólásában hangsúlyozta, hogy az egyházi javak visszaszolgáltatása az egyik leghiányosabb fejezet a román törvénykezésben. Monica Macovei, a Helsinki Emberjogi Bizottság tagja szerint is az egyházi javakat visszaszolgáltató román törvények diszkriminatívak, s mivel nincs politikai akarat ennek megoldására az egyetlen út a külföldi lobbizás marad. Tekintettel a román törvénykezésben meglevő diszkriminációra, melyet a kisebbségi közösségek egyházai tapasztalhatnak az elkobzott javak visszaszolgáltatása terén, a Kolozsváron lezajlott értekezlet nyilatkozatot fogadott el, melyben kérték a kormányt, hogy tartsa be a Románia által is elfogadott Európa Tanács 1993/176-os számú Ajánlását, valamint az 1997/1123 sz. határozatát, mely Románia számára kötelezővé teszi az egyházi vagyonok restitutio in integrum elve alapján való maradéktalan visszaszolgáltatását. A nyilatkozat aláírói ugyanakkor kérik az Európai Parlament monitorizálását ez ügyben, és az országjelentés kiegészítését a kisebbségi egyházak problémáival. /Köllő Katalin: Egyetlen remény - a külföldi lobbi. Nyilatkozattal zárult az egyházi értekezlet. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék